Nyitólap|Pilát Gábor|Kapcsolat Regisztráció Vezetoi blog hirforras
2011.10.26, szerda - Marketing képzést a vakoknak? - Pilát Gábor

Marketing képzést a vakoknak?

Megható, szívhez szóló és megérinti a lelket.

Ezt a kisfilmet több mint 10 millió ember látta. Talán mindannyian meghatódtak, mi több, magukba néztek egy pillanatra.
Biztos vagyok benne, hogy közülük mindannyian voltak már ilyen helyzetben, láttak már segítségre szoruló világtalan embert. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy ott, abban a szituációban a 99%-a ennek a 10 millió embernek, gondolkodás és zokszó nélkül el is haladt a vak ember mellett.

Na jó, mondhatnánk: de az csak a való világ, kérem szépen, ott nem kell segíteni az elesetteken! 

No, tegyük félre a cinizmust, mondok inkább olyat, amitől biztosan felháborodsz.

Elmondom a kisfilm tanulságát: Marketing és szövegíró tanfolyamot minden vaknak!

MIÉRT? Az elmúlt 18 évben több száz cég, sok ezer vezetőjével, munkatársával volt szerencsém találkozni különböző tréningeken. Túl sok kitűnő szolgáltatással vagy termékkel rendelkező céget láttam, amiről ugyan nem jelenthetem ki, hogy vergődnek vagy a szakadék szélén billegnek, de azt kijelenthetem, hogy messze nem tudták annyi emberhez vagy céghez eljuttatni a megoldásaikat, amennyinek szüksége lett volna rájuk. És mindezt „csupán” a vezetői, szervezési és értékesítési technológiák hiánya miatt. Csak mert vakok voltak a témában.

Mert, mi történt volna, hogyha ennek a kedves vak bácsinak valaki hamarabb segít megírni egy olyan feliratot, ami jobban kommunikál? Mára esetleg több pénze lenne, amiből ruhát vagy ételt vehetne magának.

Tehát:

1. A rászorulót sose sajnáld! Ugyanis Neki nem a sajnálatodra van szüksége, hanem a segítségedre.

2. Ha valaki tényleg jót akar Neked, fogadd el, mert időnként Te is lehetsz vak az élet különböző területein. Persze Te kicsit hátrányosabb helyzetben vagy. Te időnként azt hiszed, hogy jól látsz. Ezért hát „sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.”


Szólj hozzá!