Vezetői Tréning szabályok
A Bosspresso.hu-nak nemcsak a sok olvasó a célja, igazából ennél egy távolabbra mutató dolgot szeretnék elérni. Mégpedig azt, hogy a blog olvasóknak, a bejegyzésekből és hozzászólásokból szülessenek olyan felismeréseik, amik aztán valós üzleti sikereket hoznak.
Ezért, kizárólag az Bosspresso.hu olvasóknak, részvételi lehetőséget biztosítunk egy egynapos, élő értékesítési tréningen, a szokásos tréning részvételi díj töredékéért 2011. február 18.-án (péntek) 10-16-ig.
Miről szól a tréning?
Az értékesítők munkája általában két összetevőből, illetve szakmából áll össze:
1. Mennyire értenek a saját szakmájukhoz, mint szakember.
2. Mennyire képesek jó „értékesítőként”, a cég által kínált lehetőségeket valóban eljuttatni a partnerekhez.
Az a személyes tapasztalatom, hogy az értékesítők általában jó szakemberként, alapvetően jó motivációs szinten végzik a munkájukat, viszont a szakma másik oldalával, az értékesítés részével, a gyakorlatban használható üzletkötési technikák és kifogáskezelések hiányában, nem mindig boldogulnak.
Vannak esetek, amikor annak ellenére sem sikerül az értékesítés, hogy az értékesítő tisztán látja a megoldást, azaz, hogy az adott termék vagy szolgáltatás megoldást jelenthetne az ügyfélnek.
Azoknál az eseteknél viszont, ahol nem jön létre az értékesítés, nem minden esetben derül ki a valós oka a sikertelenségnek, így nem lehet tudni, hogy egy tényleges körülmény volt a háttérben,
vagy…
Nos, erről a „vagy…”-ról, és azokról a gyakorlati technikákról szól a tréning, amit én is használok a mindennapokban.
Mit kell tudnod a tréningről?
- A vezetői tréning neve: Vezetői tréning KKV (kis-és közép vállalkozások)-nak.
- Helyszín információ: Hunguest*** Hotel Griff.
- Akiknek ajánlom: kis- és középvállalatok tulajdonosainak, vezetőinek, értékesítéssel foglalkozó munkatársaknak.
- Előadó: Pilát Gábor
- Időtartam: 1 nap
- Játékszabályok (kattints ide és nézd meg a tréning szabályait)
- Az értékesítési trénig díja: 24.000 Ft + ÁFA
A tréning részvételi díja 100 %-ban levásárolható dobozos termékeink megrendelése esetében!
Jelentkezés az Értékesítési Tréningre:
A tréningre az alábbi űrlap kiköltésével tudsz jelentkezni. A tréningre 100%-os garanciát vállalunk! Ha nem vagy maximálisan elégedett, akkor visszafizetjük a teljes tréning árát.
Jelentkezz most és legyél ott Te is:
cforms contact form by delicious:days
FONTOS INFORMÁCIÓK! OLVASD EL!
* A jelentkezés megrendelésnek számít!
** A jelentkezés után egy visszaigazolást fogsz kapni a sikeres jelentkezésről és az általad megrendelt képzés végösszegéről attól függően, hogy hány fővel jelentkeztél.
*** A képzés díja a képzésen való részvételt, a segédanyagokat a call centert, büfét is tartalmazza.
Edit this entry.
Aki részt kíván venni a Értékesítési Tréningen az alábbi egyszerű szabályokat magára nézve kötelező érvényűnek tekinti és betartja.
- Pontosan érkezünk és távozunk.
- A tréning kezdetén kikapcsoljuk a mobil telefonokat, melyet csak a szünetekben kapcsolunk be. Vagy odaadjuk a tréningen működő call center menedzsernek, aki a tréning ideje alatt fogadja a hívásainkat és feljegyzést készít a számunkra, melyet minden szünet elején írott formában kapunk meg. A call center-es kapacitás használata a tréning mellé, mint kiegészítő szolgáltatásként jár, így külön nem kell fizetned érte.
- A tréningről nem készítesz sem videó sem hangfelvételt.
- Ha speciális étkezést kérsz cukorbetegség, allergia vagy más ok miatt, akkor azt előre a megrendelésnél jelzed, így igényeidet maximálisan ki tudjuk elégíteni.
Értékesítési Tréning javaslatok:
- Kényelmes ruházatban érkezz, itt nem kell az üzleti öltözék.
- Ha fontos, hogy a call center a tréning egész ideje alatt tudja fogadni a hívásaid akkor telefon töltőt is hozz magaddal.
- Ha notebook-ba szeretnél jegyzetelni, a töltőt akkor se felejtsd otthon.
Az értékesítési trénig dátuma:
- Az első nap: 2010. máricus 12 (péntek) 10-16h-ig.
Jelentkezés a Értékesítési Tréningre: Az tréningre az alábbi űrlap kiköltésével tudsz jelentkezni. A tréningre 100%-os garanciát vállalunk! Ha nem vagy maximálisan elégedett, akkor visszafizetjük a teljes tréning árát.

Jelentkezz most és legyél ott Te is:



Loading...